MOL Fehérvár FC
A vezetők a keret egyben tartásával szeretnék elérni a magabiztos bennmaradást, nem véletlen, hogy a peremjátékosok közül csak Madarász Márk és Rabatin Richárd távozott. Az Újpestre a tragikus ősz után ráfér az erősítés, mely során történelmet írtak: Tim Hall személyében először szerepel a magyar élvonalban luxemburgi játékos, más kérdés, hogy a légiós már a Honvéd ellen összehozott egy fölösleges tizenegyest. A görög utánpótlás-válogatott védő, Jorgosz Andzulasz az Aszterasz Tripolisz csapatától érkezett, míg a thaiföldi Lamphun Warriorst elhagyó Ognjen Mundrinszki azzal büszkélkedhet, hogy az előző szezonban, a Maribor játékosaként a szlovén bajnokság gólkirályi címét is megszerezte (27 mérkőzés/17 gól), de a szerb élvonalban is letette a névjegyét: 163 találkozón 65-ször volt eredményes.
Nyilván a debreceni szurkolók is azt mondják: a nem sokat mutató brazil Charlestonért, a marokkói Karim Lukiliért, valamint a bissau-guinea-i Saná Gomesért – nem nagy kár… A Zalaegerszeg – kisebb meglepetésre – két vereséggel kezdte a tavaszt, ezért is meglepő, hogy a télen nem igazoltak egyetlen játékost sem, igaz, a meghatározó futballisták közül sem távozott senki. A karakteres Ricardo Moniznak lesz elég munkája, éppen ezért helyesebben tenné, ha nem a külső körülményekben keresné egy-egy vereség okát… Nem meglepő, hogy Pakson továbbra is a magyar játékosokban hisznek: nagy fogás a Felcsútról igazolt Skribek Alen, aki Kisvárdán csupán a 86. percben állt be, és a hosszabbításban hozta döntetlenre a meccset.
PMFCA DVTK elleni meccset az M4 Sport közvetíti Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának határozata értelmében megváltozott a DVTK elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésünk kezdési időpontja. A... Ellenfél-lesen: Mosonmagyaróvár Legutóbb 2008-ban játszottunk idegenben a Lajta-partiakkal a másodosztályban. NB II-es labdarúgócsapatunk vasárnap 14:00 órakor a Credobus Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja szereplését... Kölcsönadjuk fiatalunkat Vas Bence az idény végéig Kozármislenyben folytatja pályafutását. Klubunk és a szintén a Merkantil Bank Ligában szereplő HR-Rent Kozármisleny között... Februári menetrend Így alakul a PMFC számára a február, kétszer is itthon játszunk a bajnokságban.
A Fradiban nevelkedő, az utóbbi időszakot Soroksáron töltő Haris Attila korábban Debrecenben igazolta harcosságát, míg a távozók közül csupán az MTK-hoz kölcsönadott kapus, Rácz Gergő nevét említhetjük meg… Székesfehérváron lesz elég dolga Huszti Szabolcsnak, ezt a Kecskemét elleni vereség is igazolta. Ehhez nyújthat segítséget a magyar közegnek egyelőre ismeretlen norvég, Tobias Christensen, és a hondurasi Deybi Flores, aki a görög Panetolikosz csapatától érkezett, valamint Kecskemétről visszatért a saját nevelésű Szabó Levente. Kisebb meglepetésre távozott a nigériai-magyar Funsho Bambgoye (a román Rapid Bucurestihez írt alá), az ősszel rendkívül eredményes, de az Újpest elleni hazai meccs után kegyvesztett Budu Zivzivadze (a légiós a vendégszurkolókkal ünnepeltette magát, és lila mezben hagyta el a játékteret…), pedig a német másodosztályú Karlsruhét választotta.
M4 Sport
Foci: Kecskeméti TE élő eredmények, végeredmények
NB II-es labdarúgócsapatunk az előttünk álló hónapban... Banja Lukában szerepeltek fiataljaink U9-es és U11-es korosztályunk nemzetközi tornán vett részt Bosznia-Hercegovinában. Hétvégén rangos nemzetközi tornán vett részt U9-es és U11-es csapatunk a... Szurkolói infók az MTE elleni bajnokira Megközelítés, jegyvásárlás – összeszedtünk minden fontos információt Mosonmagyaróvárra utazó drukkereinknek. NB II-es labdarúgócsapatunk 2023. február 5-én, vasárnap 14:00-tól a Credobus... Tóth Attila: „A foci az életem” Made in PMFC-interjú: Játékosként megjárta Ausztriát és Görögországot, futsalban volt válogatott és NB I-es gólkirály is.
Vasárnapi foci: KTE-FTC, Puskás Akadémia-Vidi, NB II, NB III
Huszti mester szerint a román Claudiu Bumbával állítólag nem működött a kémia, de az ukrán Bohdan Ledgyev és Artem Sabanov szolgálatairól is lemondott a szakmai stáb, a fiatal Szendrei Ákos pedig a másodosztályú Győri ETO-hoz távozott. Mezőkövesden alapos vérfrissítést hajtottak végre a télen a vezetők, ennek meg is lett az eredménye, hiszen az első fordulóban legyőzték a Puskás Akadémiát. Az új fiúk közül a grúz Ilja Beriasvili, a román Steliano Filip és a Comore-szigeteki Younn Zahary a kezdőcsapatban bizonyított, de egzotikumnak számít a martinique-i Thomas Ephestion szerződtetése is. A magyar kontingenst a nyíregyházi Márkus Attila és a korábban a Ferencvárosban is megforduló válogatott Nagy Dominik, képviseli, de sokat várnak a vezetők az orosz Nyikolaj Prudnyikovtól.
A Fradi tavasszal is lesöpri a mezőnyt – de melyik vetélytárs szoríthatja meg? Hivatalosan a tegnap lejátszott Paks – Ferencváros (1-3) bajnokival zárult az őszi idény, mely után a bajnokcsapat előnye már 12 pontra nőtt a második Kecskemét előtt. Vajon a téli átigazolásokkal mennyire rendeződik át a tabella? A Ferencváros a télen a BL-riválisaitól csábított át két játékost: a nyurga suriname-i hátvéd, Myenty Abena a Slovantől érkezett, aki különösen az Üllői úti találkozón játszott jól. A ghánai Owusu Kwabena gólt is szerzett a Fradi elleni első meccsen, és a debütáló mérkőzésén sem hazudtolta meg magát: Pakson, a beállása után hét perccel már gólt fejelt! Az Üllői útra érkezett még a dán Nikolai Baden Fredriksen a holland Vitesse-től, aki saját maga is meglepődött, hogy a Fradi rátalált. A legnagyobb veszteség természetesen a katari világbajnokságon is remeklő Aissa Laidouni távozása, aki a német Union Berlinhez írt alá három és fél évre szerződtetett, meg nem erősített hírek szerint a Fradi 4, 1 millió eurót (1, 6 milliárd forintot) kapott, érdemes tudni: ebből a tunéziai futballista előző klubja, a román Voluntari is 15 százalékban részesül.
A távozók közül Jasir Asani a legérzékenyebb veszteség, aki másfél év után hagyja el Kisvárdát, és akit élő szerződéséből vásárolt ki a dél-koreai Kvangdzsu. A védő, Andrei Peteleu hazatért Romániába, mint ahogy a szerb Szlobodan Szimovics is. A Puskás Akadémiánál nem volt nagy mozgás, ám a Norrköpingtől érkező, svéd válogatott Jonathan Levitől különösen sokat várnak, aki korábban a norvég Rosenborg színeiben négy Bajnokok Ligája-, illetve El-selejtezőn játszott, s hat találkozón az Európa-liga csoportkörében is pályára lépett.
Majd’ egy évtizede vágott... Képriport: PMFC – Budafoki MTE Tekintse meg a PMFC – Budafoki MTE (0-1) NB II-es bajnoki mérkőzésről készült képgalériát. A teljes képriportot a kék Facebook... Weitner Ádám: “Menni kell tovább” Így értékelt a két csapat vezetőedzője a PMFC – Budafoki MTE (0-1) tavaszi szezonnyitó bajnoki mérkőzést követő sajtótájékoztatón – VIDEÓ.... Először maradtunk itthon pont nélkül A tavaszi első fordulóban több helyzetünk ellenére egygólos vereséget szenvedtünk hazai pályán.
A Kecskemétnél joggal bíznak az őszi sikercsapatban – ezt a MOL Fehérvár legyőzése is csak megerősítheti – nem véletlen, hogy nem volt nagy játékosmozgás a KTE-nél. Csupán a Vidi ellen is remek dolgokat bemutató Nikitscher Tamás érkezett Pécsről, valamint Polyák Kristóf a Honvédtól. A távozók között csupán a támadó Szabó Leventét, említhetjük meg, valamint akit éppen a fehérváriak rendeltek vissza azonnali hatállyal… Kisvárdán továbbra is a keleti blokkban hisznek, ezt igazolja, hogy a szerb Milos Szpaszics mellett a bosnyák Aleksandr Jovicicot, valamint a szlovén Enes Alicot szerződtették, aki nem tagadta: legalább olyan sikeres szeretne lenni, mint honfitársa, Eldar Civic a Ferencvárosnál! Mindenképpen meg kell említeni a montenegrói Danijel Petkovicsot is: a remek kapus már korábban az MTK-nál is bizonyította képességeit, s hogy valóban hiányposztra érkezett, azt a Paks ellen hatalmas potyagólt kapó Hindrich Ottó is „igazolta”.
(folyó) Vasas Honvéd közvetítés 21 augusztus 2022 | Profile